Igazi ünnepi előétel. Imádom, ahogy az asztal közepére kikészítem a hozzávalókat, és az asztaltársaság elkezdi összeállítani a maga kis adagját. Kenünk, pakoljuk a tányérra, koccintunk és megindul a beszélgetés, a röhögés. Öröm nézni, ahogy fogy az étel, úgy nő a hangulat.
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ
30 perc
ADAG
4 adag
NEHÉZSÉGI FOK
Közepes
ÁR
Közepes
Allergének
Mentes
30 dkg marhanyak
1 darab friss, felszeletelt bagett
2 darab tojás megfőtt fehérjéje
5 dkg olvasztott vaj
1 evőkanál mustár
2 evőkanál ketchup
1 gerezd fokhagyma
2 teáskanál őrölt fűszerpaprika
1 evőkanál apróra vágott vöröshagyma
1 teáskanál apróra vágott petrezselyem
1 mokkáskanál durvára tört fekete bors
1 teáskanál só
2 darab csemegeuborka
szeletelt chilipaprika a díszítéshez
1. Ha van otthon darálónk, vagy gyorsvágónk, akkor érdemes a húst megvásárolni egészben, majd külső részét vékonyan bedörzsölni mustárral és durvára tört fekete borssal.
2. Ezután tekerjük kiolajozott zsírpapírba, a papír két végét zárjuk le, és tegyük a "csomagot" egy napra hűtőbe.
3. Az érlelés után daráljuk át, majd keverjük össze a többi hozzávalóval.
4. Az apróra vágott tojásfehérjét és a szintén apró kockákra vágott csemegeuborkát azért javaslom hozzákeverni a húshoz, mert akkor nem kell külön a megkent falatkák tetejére, vagy külön a falatkák mellé díszítésként elhelyezni, így fogyasztani is könnyebb és finomabb is lesz a húskrémünk.
5. Miután összeállt a tatárhús, tegyük hűtőbe, és még legalább 20 percet érleljük.
6. Tálaláskor meleg, fokhagymával bedörzsölt pirítósra kenve tálaljuk.
7. A meleg pirítós azért fontos, mert a húskrémben található vaj a meleg hatására megolvad és ez az ízes vaj tovább emeli az étel ízét.