1974. december 6-án, Mikulás napján születtem, első gyermekként, 3 testvérem előtt. Nem vagyok híres szakács-dinasztia leszármazottja, édesanyám fodrász, édesapám nyomdász – fotográfus.
Képek a családi fotóalbumból
Már kisgyermekként is a konyhában sündörögtem, először persze csak kisebb-nagyobb konyhai csínytevéseket követtem el, amivel „borsot törtem” anyukám orra alá. Legelső gasztronómiai élményem a nagymamámmal közösen készített szilvás gombócához köthető, melynek túlzásba vitt fogyasztása komoly hasfájáshoz vezetett. Tizennégy gombóc volt a rekordom.
Képek a családi fotóalbumból
A nyarakat vidéken, az Alföldön, Kunszentmártonban töltöttem a nagyszüleimnél, akik igazi családi kisvállalkozást működtettek. Ott vidéken a konyha körül zajlott az élet: disznóvágás, csirkepucolás, aratás, gyümölcsszedés. A háztáji munkákból magam is kivettem a részem, amíg nagymamám igazi aranysárga húslevest főzött minden jóval, addig etettem az állatokat, majd segédkeztem a konyhában, amelynek komoly szerepe volt a gasztronómiai ízlésem kialakításában.
Képek a családi fotóalbumból
A nagymamámmal közös főzések alkalmával, töviről hegyire megismertem a nyersanyagokat, s mélyen belém ivódott a magyar konyha alappilléreit alkotó vöröshagyma, fűszerpaprika, paradicsom, tölteni való paprika, és a finom házi tejföl íze. A nagypapám az állattenyésztés mellett szőlőtermesztéssel is foglalkozott, így a zamatos borok készítésébe is betekintést nyertem – ez maradjon köztünk: fiatal korom ellenére, a mértéktartó borkóstolás művészetét is igen hamar és gyorsan elsajátítottam. Azt hiszem, ez az izgalmas falusi konyha volt az a hely, ahol megpecsételődött a sorsom, és eldőlt: szakács leszek.
A nyári szünetekben, azonban nem csak a háztáji munkában segédkeztünk a testvéremmel, hanem gyakran szerveztünk vízi túrákat a Körös folyón, egészen Csongrádtól Békésszentandrásig. Ezen években mélyen belém ivódott a természet szeretete és védelme.
Sok emlék köt Dél-Pesthez, hiszen általános iskolás koromban, Ferencvárosban laktam és tanultam. Középiskolai tanulmányaimat, amely már a konyhaművészet elsajátítására irányult, a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakközépiskolában folytattam.
Az iskolaévek alatt kezdtem el dolgozni. A szakma gyakorlati elsajátítása mellett, a családi kasszához való hozzájárulás is motivált. Mivel Csepelen laktunk, és mindenkit a hozzá legközelebbi vendéglátóipari egységbe osztottak be gyakorlatra, a Csepeli Munkásszállóra kerültem. Nem voltam túl boldog, mert nem egy neves szállodában kaptam gyakorlati helyet.
A Csepeli Munkásszálló konyháján főként rántott húst kellett készíteni hatszáz főre, meg tarhonyát, piskótatekercset, lebbencslevest, és efféle ételeket. Üstökben főztünk, mint a seregben, bár eleinte csak hagymát vágtam rendületlenül, óraszám.
Viszont olyan konyhafőnököm volt, aki komoly vette, hogy át kell adnia a tudást. Belém nevelte a legfontosabb alapelveket, minden munkafázist megtanultam, és alaposan begyakoroltam. Összességében jó iskola volt: közel kerültem a nyersanyagokhoz, és elsajátítottam a konyhai munka alapjait.
Az osztályfőnököm látott bennem fantáziát, így a második tanévben már a Kárpátia Étterem konyhájára kerültem, ahol csupán néhány hetet töltöttem, mivel felújítás miatt bezárt. Ez alatt a rövid idő alatt a halpucolás mesterévé váltam, hiszen csak ezt gyakorolhattam, így ebben az időszakban, minden halpucolási rekordot megdöntöttem.