A 2020-as év Balatoni nyár című műsor receptjei nagy sikert arattak, ezért úgy gondoltam, összegyűjtöm őket egy csokorba, hogy könnyen elérhetőek legyenek. Ezeket a recepteket nem csak nyáron, hanem az év minden időszakában elkészítheted, mint ahogy a Balatont is egész évben látogathatod! Jó főzést, és jó étvágyát kívánok!
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ
2 óra
ADAG
4 adag
NEHÉZSÉGI FOK
Közepes
ÁR
Közepes
Allergének
800 g bőrös császárhús
1 kg sárga-belű újburgonya
100 g újhagyma apróra vágva
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 evőkanál egész kömény
1 citrom leve
50 g tisztított, szeletelt gyömbér
0,5 dl étolaj
2 dl édes pezsgő
2 evőkanál méz
1 evőkanál mustár
1 evőkanál chili pehely
1. A császárhúst bőrrel együtt hosszú, ujjnyi vastag szeletekre vágjuk.
2. Egy edényben alaposan összekeverjük a pác hozzávalóit, majd minden hússzeletet alaposan bedörzsölünk vele.
3.
Sütőtepsibe tesszük úgy, hogy a hússzeletek ne fedjék egymást, majd köré szórjuk a cikkekre vágott héjas újburgonyát, és ráöntjük a maradék páclevet.
4. Letakarva, nem túl forró sütőben 1,5 órát sütjük, majd fedő nélkül addig, amíg szép piros lesz.
5. Forrón tálaljuk.