Ez egy tipikusan olyan fogás, melyet előre összeállíthatunk, majd egyben lefagyaszthatunk – ehhez érdemes eldobható alumínium sütőtepsit használnunk. A mélyhűtőből kivéve gyorsan megmelegítjük a sütőben, és már tálalhatjuk is az ebédet vagy a vacsorát. Remek és finom megoldás a dolgos hétköznapokra, ráadásul a mascarpone, a cukkini és a csirke nyerő kombináció.
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ
1 óra 20 perc
ADAG
4 adag
NEHÉZSÉGI FOK
Közepes
ÁR
Közepes
Allergének
45 dkg mascarpone
60 dkg csirkemellfilé
2 darab cukkini
3 evőkanál étolaj
3 evőkanál zsemlemorzsa
1 nagy fej vöröshagyma
1 gerezd zúzott fokhagyma
1 csomag petrezselyemzöld
1 teáskanál só
1 mokkáskanál bors
mascarpone krém vagy tejföl
petrezselyem
bacon ízlés szerint
1. Egy kisebb méretű, eldobható alumínium sütőtepsi alját étolajjal kikenjük, majd egyenletesen zsemlemorzsát szórunk rá.
2. A sóval, borssal ízesített, ujjnyi vastag szeletekre vágott csirkemellfilék mindkét oldalát felforrósított serpenyőben, kevés olajon megpirítjuk, majd félretesszük. Itt még nem szükséges, hogy a csirkemellfilé belül is átsüljön, csak a külső része piruljon meg.
3. A visszamaradt zsiradékban megpirítjuk a karikára vágott cukkinit és a szeletekre vágott vöröshagymát, megszórjuk apróra vágott zöld petrezselyemmel, majd ezt követően ezeket is félretesszük.
4. A rétegezésnél a sütőtepsi aljára helyezzük az elősütött csirkemell szeleteket, majd rákenünk egy réteg zúzott fokhagymával összekevert mascarpone krémet (körülbelül ujjnyi vastagon), rátesszük a vöröshagyma, valamint a cukkiniszeleteket felét, majd még egyszer megismételjük a rétegezést: csirkemell szelettel, fokhagymás mascarpone krémmel, vöröshagyma és cukkini szeletekkel.
5. Az ily módon megtöltött sütőtepsit műanyag fóliával letakarjuk, és mélyhűtőben lefagyasztjuk.
6. Később, a felhasználás előtt a mélyhűtőből kivesszük, műanyag fólia nélkül körülbelül 160 °C-os sütőben 45 perc alatt készre sütjük.
7. A tetejét mascarpone krémmel és petrezselyemlevéllel díszítjük, pirított bacont kínálunk mellé.